Címlap
Köszöntünk az Erdőjárók klubja weblapján
Farsangi beszámoló PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. február 10. szerda, 20:45

Farsangolt

Nagyvenyim!

 

Január 30-án szombaton már 4. alkalommal rendezte meg az Erdőjárók Klubja túraegyesület községünkben a farsangi bált. Hasonlóan az előző évekhez nagyon jó hangulatban telt el az a pár óra, melyet az iskola tornatermében töltöttünk el együtt mintegy 250-en. A jelenlévő erdőjárók és vendégek közül többen beöltöztek valamilyen jelmezbe. Már hagyomány, hogy a megnyitó után a Nagyvenyimi Mazsorettcsoport lépett fel új műsorával, majd a jelmezes felvonulás után a nagyvenyimi Orientál Tánccsoport szórakoztatta a bálozókat. Az este folyamán Szabó Gábor és Szabó Attila szolgáltatta a zenét. Köszönjük nekik, valamint köszönet illeti mindazokat a cégeket és magánszemélyeket, akik a bálunk sikeréhez hozzájárultak tombola felajánlásukkal.

Németh Lászlóné
az Erdőjárók Klubja
Természetbarát Egyesület
nevében

Várjuk a farsangon készült fotókat, melyeket megosztanátok a nyilvánossággal (felkerülnének a honlapra). Küldhetitek a Német Laci címére is, illetve az enyémre is, Bajusz György webmester. Egy kis ízelítő a képgalériából, katt ide!

 

Bajusz György

Támogatóink:

Aranytű Szakiskola; Bernáth József- Komfort-Credit Kft.; Császár András; Debreceniné Fritz Ildikó; Dunaújvárosi Hírlap Szerkesztősége; DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt.; Fritz Józsefné- Fritz-Molaris Fogtechnikai Bt.; Gocsál György és neje; Hetyei Gábor - Pálhalmai Agrospeciál Kft; Jakó Cukrászda; Kakas Antal- Kavics-Ker Kft; Kádár Mária; id. és ifj. Kemény Ferenc- Kemény-Nád Kft.; dr.Kemény János- Egészségért Bt.; KIJATO Kft.; Király László – K-TRANSZ Kft.; ifj. Kuminka József képviselő- OIL benzinkút; Lánczos Edit – Klub Hotel Dunaújváros és Gyopár Club Hotel*** Konferencia-Központ Gyopárosfürdő,  Nagyvenyimi Nagycsaládosok Klubja; Novika Bt- Nagyvenyimi Cukrászda; OFOTÉRT Dunaújváros; Pál István- P+I Kft; Prajda Andrásné; Rektor Árpád- Üvegtechnika 1989 Kft; Rozbora Piroska; Rónásné Kulics Helga Anita masszőr;  Szalavics József és Szalavics Gábor ácsok; Tóth Istvánné,Sárbogárd – Style Szalon Nagyvenyim,  Török Attila- TILLA-Trans Kft.; Varga István- Varga Fogadó és Étterem  és azok, akik külön kérték, hogy névtelenek szeretnének maradni. Köszönet illeti még klubunk tagjait is a farsang előkészületeiért és lebonyolításáért, ill. a tombola felajánlásokért.

Módosítás dátuma: 2010. február 10. szerda, 21:14
 
Aktuális témák PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. január 24. vasárnap, 23:22

Sziasztok Erdőjárók!

  
Elmúlt esemény:  január 23. a sok hó miatt nem tisztítottuk az arborétumot. Csak  Kiss Pista és a Roli jött el, velük és a Nórival a járdákról eldobáltuk a havat és fél 10-kor befejeztük.
 
Közeljövő eseményei:
2. január 30-án rendezzük a farsangot! Nem kötelező, de aki tud járuljon hozzá a belépő megvásárlásával. Hasonlóan a tavalyi évhez, elővételben kifizetve 1000 Ft/fő, a helyszínen fizetve 1200 Ft/fő. . Jelezzétek, ki jön a farsangra, mert pénteken az asztalokat rendeznünk kell. Ha másik klubtag helyett is befizeti valaki a belépőt, az irassa fel azt is, hogy nehogy félreértés legyen ( a végén úgy számolunk el, ahogy 2009-ben).
Módosítás dátuma: 2010. január 24. vasárnap, 23:25
Bővebben...
 
Szolgálati közlemény PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. január 11. hétfő, 22:19

Sziasztok Erdőjárók!

 


FONTOS, hogy akinek nincs internet elérése, annak az általam írt üzeneteket adjátok tovább:  Sneff Józsiék adjátok tovább az Erikának, mert tőle mindig visszajön az email!
  
1. január 16. BARTINA teljesítménytúra. Eddig jelentkeztek: Fucskó Kati-Dani-Pista-Linda, Zsófi, Czakóék hárman, Farkas Gyula, Csepregi Pista, Kovács Zoli, Kiss Pista, Horváth Márta, Szloboda Zsuzsa, Both Ilonka,Németh Edina, Boda Viki, Pötör Zoli, Konczné Magdi és mi négyen (ez 23 fő), és még van 9 hely a buszon!!! Indulás a Nagyvenyimi iskola előtt reggel 6 óra 30 perckor busszal, a városiaknak a vasútállomástól 6 óra 40 perckor, utána felvesszük a Beáékat. Buszköltség (mindenkinek, kicsinek-nagynak, vendégnek-tagnak)  a buszon fizetendő.
Módosítás dátuma: 2010. január 11. hétfő, 22:27
Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 Következő > Utolsó >>

Oldal 4 / 5

Időjárás Dunaújvárosban


Vasárnap 2010.09.05
FairNNW16°C5.9m/s
0.0mm
Hétfő 2010.09.06
Partly cloudykelet-északkeleti16°C1.4m/s
0.4mm
Kedd 2010.09.07
Cloudydél-délnyugati20°C2.9m/s
0.0mm
Weather from yr.no

Belépés



Ki olvas minket

Oldalainkat 2 vendég böngészi

Szavazások

Milyen jellegű túrák legyenek?